Terbe Julianna Női Nemzetközimester

Terbe Julianna február 26-án Grazban teljesítette harmadik Női Nemzetközi Mesteri normáját, tehát minden feltétel adott, hogy Női Nemzetközi Mesterré váljon.
A sakkozókat élőpontjaik (Élő Árpád elvén alapuló számítási rendszer eredménye) szerint rangsorolják. A tudásszintjüket demonstráló rangok megszerzése komoly feladatokat állít minden sakkozó elé. A WFM (Woman FIDE Master=Női FIDE Mester) és a WGM (Woman Grandmaster=Női Nagymester) között helyezkedik el a WIM (Woman International Master=Női Nemzetközi mester). E rangok megszerzése több feltételhez kötött. A legnehezebb: három különböző versenyen három norma teljesítése.

Terbe Julianna beszámolója a WIM cím megszerzéséről

Első Szombat Budapest 2016.04.02-12.
12 fős körverseny; 9. kiemeltként 3. helyezés; 11/6,5 pont

2004 februárja óta minden hónap első szombatján megrendezésre kerül Budapesten a First Saturday normaszerző és értékszámgyűjtő körverseny. Én az IM csoportban indultam optimistán, hisz erősebbek ellen szeretek igazán játszani. A verseny közepére viszonylag sok ponttal rendelkeztem, de ami a sorsdöntő volt, hogy a 8. fordulóban döntetlent értem el az olasz verseny győztes ellen, illetve a 9. fordulóban megvertem a 3. kiemelt lett Nemzetközi Mester ellenfelemet. Így már nem csak a WIM norma jött számításba, hanem a WGM is! Az utolsó mérkőzés döntött, amit a verseny első kiemeltjével játszottam. Sajnos a döntetlen „csak” a WIM normához volt elég. Mégis örömmel gondolok vissza erre a tornára.

Krakkó Open 2016.12.26-2017.01.04.
104 fő csak az A csoportban; 9/5 pont

Ezen a versenyen azért indultunk el Ádámmal (lelki és szakmai segítőm), mert a mezőny igen erősnek ígérkezett, és ez nem mindennapos. Mindamellett érdekesnek és hangulatosnak találtuk az ünnepekkel dúsított megmérettetést Krakkó városában.
A külvárosban laktKrakow01unk, ám a napi egy forduló mellett jutott időnk egy kis városnézésre is. A város főtere kifejezetten tetszett, nagyon hasonlít a Kossuth térre. Ott köszöntött ránk 2016 Szilvesztere, egy szabadtéri koncerten ünnepeltünk.

A torna elején még nem gondoltam a WIM normára, a verseny közepén már erősen számításba jött. Azonban az utolsó forduló párosítása előtt nagyon kellett szorítanunk, hogy legalább egy IM címviselőt kapjak másnapi ellenfelemnek, különben ugrott a lehetőség a normára. Tehát megint az utolsó forduló döntött a WGM és a WIM címek között. Sajnos kikaptam egy agresszív lengyel támadójátékostól, így „csak” egy WIM normával, 43 élőponttal és a legeredményesebb női játékosnak járó díjjal gazdagodtam.

Graz Open 2017.02.20-26.
193 fő csak az A csoportban; 9/4,5 pont

Graz01A verseny alatt Jennersdorfban laktunk Szentgotthárd csapatkapitánya, Király Ferenc jóvoltából, aki nem csak a szállásban segédkezett, hanem a szállításunkban is. Ezúton is köszönet Neki és Radnai Ádámnak, mentoromnak! A Jennersdorf-Graz távolság nem csekély 75 km, ami napi kétszer másfél óra utazást jelentett, így sajnos városnézésre kevés időnk maradt.
Az előző hónapi remek teljesítményem miatt már konkrét céllal érkeztem: teljesíteni az utolsó feltételt a WIM címhez. A verseny most is erősnek ígérkezett, és az osztrákokhoz méltóan precízen és pontosan zajlott. Az első három fordulóban 2 gyengébb ellenfél ellen nyertem, de egy edzett indiai kifogott rajtam. A 4-8 fordulókban komoly csatákat vívtam erősebb versenytársaim ellen, azonban mindegyik mérkőzés döntetlennel végződött (kétszer játszottam 2 királyig!). Ezután már biztos volt a norma, így az utolsó partit stressz mentesen játszottam, ám ez sem segített a szívós német korosztálytársam ellen.
Összességében egy kellemes hangulatú eredményes versenynek érzem, remélem, legközelebb is lesz lehetőségem részt venni rajta.

Ez volt az első lépésem a célom eléréséért. A versenyek eredményei mutatják, hogy nem volt messze a WGM norma sem, ez a következő állomás. Kis pihenés után menetelek tovább. Örömmel gondolok vissza az elmúlt időszakra: küzdelmes volt, tanulságos és eredményes. Köszönöm a támogatást Mindenkinek!

Amint látjuk, a kemény munka meghozza a gyümölcsét. Julinak közel 15 éve tölti ki a sakk a mindennapjait. Ezalatt sokszoros országos bajnoki címet szerzett, kétszeres ifjúsági válogatott volt és európai 2. helyezést ért el Blitz kategóriában. A középiskola nagyobb részét magántanulóként végezte, jelenleg programozást tanul a Budapesti Innovatív Gimnázium szoftverfejlesztő szakán. A sakk mellett egyéb táblajátékok tanulásával és oktatásával foglalkozik. Reméljük, kitartása nem lankad és a felnőtt válogatottig meg sem áll. Gratulálunk eddig elért eredményeihez és további sikeres versenyzést kívánunk!

Baptista Polihisztor Akadémia

Vélemény, hozzászólás?