Legyél profi csocsójátékos!

A csocsót mindenki ismeri, aki járt már akármilyen buliban, szórakozóhelyen, de egyre több iskolai tornateremben és irodában is elmaradhatatlan kellék lesz. Műveléséhez látszólag nagyon kevésre van szükség, a szórakozás és a közösségi élmény sokszor fontosabb, mint az ügyesség. A legrosszabb, ami történhet veled, hogy egy vesztes meccs után másznod kell az asztal alatt.

Kevesen tudják azonban, hogy a a népszerű, ám komolytalan bulijátéknak létezik professzionális, versenyszerű változata is. Pedig ebben a sportban a magyar játékosok közelebb állnak a világ élvonalához, mint füvön játszó társaik, néhány száz igazolt csocsójátékosunk a szűken vett nemzetközi élmezőnyhöz tartozik, közvetlenül olyan országok mögött, mint a játék bölcsőjének számító Németország vagy Spanyolország.

Radnai Ádám csocsóversenyző, a Polyhistor Academy edzője elmondása szerint barátaival először csak a csocsó miatt kezdett el kocsmákba járni, a többi csak évek múlva következett.  „Jó érzés volt, amikor a kiszemelt lánnyal párba állva le tudtuk győzni a keménykedő idősebb srácokat. Aztán elkezdtem figyelni a profibb játékosokat, kérdezgetni őket, ellesni a mozdulataikat” – emlékezik vissza a kezdetekre Ádám, aki szerint a játékhoz szükséges legfontosabb képességek a koncentráció, ugyanis a meccsek rendkívül gyorsan, bizonyos helyzetekben akár tizedmásodpercek alatt dőlnek el, valamint a sebesség és jó reflexek, ugyanis a játékosoknak villámgyors, alig látható labdákat kell levenniük. Ezen kívül egy szinten túl fontosak a tanulást igénylő technikák. A leginkább magától értetődő lövési fajtát, a pörgetést például azonnal el lehet felejteni, a versenyek játékszabályai ugyanis egyenesen tiltják.

A magyar profi csocsós színtér mostanra kinőtte magát annyira, hogy saját szórakozóhelyet szereztek maguknak azok, akik számára a bulihoz hozzátartozik a verseny, a technika folyamatos olajozása. Ez lett az Üllői út és a Ferenc körút sarkán álló Tornádó Csocsó Klub, ahol hetente kétszer rendeznek versenyeket, egyszer egyéni, egyszer páros kategóriában, a komoly csocsósok pedig nap mint nap bejárnak gyakorolni. Ha szeretnéd kipróbálni tudásod egy igazi versenyen, jelentkezz pároddal a baptista gimnáziumok első csocsóversenyére, a Tornádó Klubban december 16-án tartott Polihisztor Csocsó Kupára!

Jelentkezés: Facebook – Polyhistor Academy

Nevezési díj: 1000 Ft/fő

Vélemény, hozzászólás?