Ezek történtek velünk a nyáron

Nem zajlik a nyár eseménytelenül: mint az nálunk megszokott, oktatóink és diákjaink a vakáció hónapjai során sem hanyagolják el a szakmai fejlődést és a sportág népszerűsítését.

Nagy siker lett a június 17-21 között megtartott szokásos nyárnyitó táborunk, ahol az oktatást teljes csapatunk végezte a három különböző csoportba sorolt, kezdő és haladó diákok számára. Itt az edzések közti szünetekben a parkban játszottunk, boxoltunk, krav magáztunk, a gyerekek közül pedig a tábor végére egy pontrendszer segítségével választottuk ki a legjobbat és legszorgalmasabbat. A tapasztaltabbak számára az esemény egyben felkészülést is jelentett a június végi korosztályos országos bajnokságra. Ezen kívül augusztus elején is tartottunk egy szűk körű, a sakkot népszerűsítő tábort.

Még hátra van a második nagyobb, augusztus 26-30 közötti nyári sakktáborunk, amit az eddigiekhez hasonlóan a Visegrádi úti főhadiszállásunkon tartunk meg. Erre várjuk minden fejlődni vágyó kezdő és gyakorlottabb sakkozó gyermek jelentkezését.

Juli és Zsuzsi a korábban részletezett versenyeken túl részt vett a július 19-21 között rendezett Magyar Rapid Sakkbajnokságon, ahol Juli számos nála magasabb pontszámú indulót megelőzve a vegyes mezőny legeredményesebb női játékosa lett (19. hely), így a magyar női válogatott első táblásánál, Hoang Thanh Trangnál is feljebb végzett. Zsuzsi a női mezőnyben a harmadik (összesítésben 33.) lett.

Juli ezen kívül holtversenyben első helyen végzett a Testnevelési Egyetem által júniusban tartott rapid tornán, Zsuzsi és Ádám pedig indultak egy Barcelonában tartott erős nemzetközi open versenyen.

Tanítványaink újabb szép eredményeket értek el a versenysakk világában. Tóth Nikoletta, aki tavaly augusztusban megnyerte a 14 éven aluli lányok európai uniós bajnokságát, a második lett L14-es kategóriában a korosztályos országos bajnokságon, így kijutott a soron következő korosztályos EB-re is. A fiatalabb korosztályból Ónodi Miklós, Molnár Dániel, Apjók Balázs, Gergely Dániel és Broderick Tomi is jelentősen növelték az értékszámukat.

Szeptembertől pedig ahogy eddig is, ismét mi fogunk felelni a minőségi sakkoktatásért az ország több általános iskolájában. Erről további információkat a következő hetekben olvashattok.

Vélemény, hozzászólás?